Ha valaki Svábföldön utazik, nehogy elmulassza megtekinteni a Fekete-erdőt. Nem azért, mert sehol másutt annyi szép sudár fenyőfát nem találni, hanem lakosai miatt: ezeknek aligha akad párjuk széles e világon. Jóval magasabbak, mint az emberek általában; tagbaszakadtak, nagy csontúak; mintha a fenyvesek csípős reggeli levegőjétől már kora ifjúságunktól fogva tágabb volna a tüdejük, élesebb a szemük, s a kedvük is merészebb, mint azoké, akik a völgyekben vagy a lapályokon laknak. De nemcsak a termetük és a természetük más; másfajta a viseletük, másfajták a szokásaik is, mint az erdőn kívül élőké. Legszebben a badeni Fekete-erdő lakói öltöznek. A férfiak szép, dús, bozontos szakállt növesztenek, és fekete zekét, ráncos, buggyos, bő nadrágot, piros harisnyát és nagy karimájú süvegkalapot hordanak. Megjelenésük csupa tiszteletet parancsoló komolyság, bár kétségkívül van benne valami különös. Általában üvegfúvással foglalkoznak, de órákat is készítenek; a fél világot bejárják az árujukkal.
