A nagy indiai eposzok, a Mahábhárata és a Rámájana mellett hosszú ideig kevesebb figyelem jutott a puránáknak. Magyarul eddig mindössze két rövid mítosz jelent meg belőlük. A purána szó, amely „ősi történet”-et jelent, már a Rigvédában is előfordult, de később többes számban használva az irodalmi művek azon csoportját jelölte, amelyek öt jellegzetességgel bírtak: magukban foglalták a világ teremtésére, pusztítására és újjáteremtésére, a Manuk (az emberiség ősei) korszakainak felsorolására, az istenek és isteni bölcsek genealógiájára, és a királyok leszármazásának és dicső tetteinek megörökítésére vonatkozó történeteket. A Visnu-puránát kivéve azonban a fennmaradt puránák egyike sem követi ezt az ideális sémát, mert a több száz éves fejlődés során számos egyéb témával bővültek, gazdagodtak e művek. A puránákban található mítoszok korát éppúgy nehéz meghatározni, mint szerzőinek kilétét. Lejegyzésükre feltehetően csak kb. a 3. századtól kezdve került sor. A hindu kultúra minden lehetséges aspektusát bemutatják, megörökítik az istenek népszerű mítoszait, kultuszát, ünnepeit, a zarándokhelyek szentségét, foglalkoznak a mindennapi élet vallási szabályaival, az áldozatok bemutatásával és az ebből származó érdemekkel, ismertetik a születési, házassági, temetési szertartásokat, nyomon követhető bennük a különböző vallási irányzatok közötti rivalizálás, a hinduizmus kialakulásának folyamata. Enciklopédikus jellegük folytán elsőrangú források a hinduizmus iránt érdeklődő kutatók, olvasók számára. Kötetünkben ezekből a kivételesen gazdag irodalmi alkotásokból válogattunk az olvasmányosság szempontjait szem előtt tartva, és megőrizve a szövegek eredeti versmértékét.
