1980 márciusában az egyetemista Peter Panagore elindult, hogy egy barátjával megmássza a világhírű Könnyező-falat a kanadai Albertában. Társa tapasztalt jégmászó volt, ő azonban kezdő. Már lefelé ereszkedtek a hegyről, amikor csapdába estek a szikla oldalában, és rájuk esteledett. Peter kimerült, s a teste vészesen kihűlt. Ott, a hegyen átélte a halált. Azokban a percekben, amelyeket a túlvilágon töltött, megtapasztalta a Poklot, a megbocsátást és a feltétlen szeretetet, s látta, hogy a Mennyország gyönyörű.
A halálközeli élmény gyökeresen megváltoztatta Panagore életét. Évtizedek óta tartó intenzív spirituális utazása során teológiából mesterfokozatot szerzett a Yale Egyetemen, és megismerkedett a keresztény miszticizmussal. Végzettsége, harmincéves meditációs gyakorlata és húszéves lelkészi munkája, amelynek során számtalan haldoklónak és gyászolónak nyújtott vigaszt, hozzásegítette, hogy egyedülálló módon tudjon beszélni Istenről, a Mennyországról, életről és halálról, szépségről, szeretetről és reményről.
„Egy évtizede adom elő kisebb-nagyobb hallgatóság előtt a történetemet, amely mindig megérinti az emberek szívét; lebilincseli és elnémítja őket. Ez a könyv a reményről szól. Azért írtam, hogy valódi reményt adjak a haldoklóknak, a reményvesztetteknek, a haláltól rettegőknek és a gyászolóknak.” (Peter Panagore)
