Nicole Krauss: A ​szerelem története szépséghibás

„Egy ​nap megkerülte a házat, és a szemembe nézett. A héten mindennap láttalak idekint, és mindenki tudja, hogy egész nap engem nézel az iskolában, úgyhogy ha van valami, amit el akarsz mondani, miért nem mondod meg egyszerűen a szemembe ahelyett, hogy itt leselkednél, mint egy bűnöző? Átgondoltam a lehetőségeimet. Vagy elmenekülök, és többet nem megyek iskolába se, talán még az országból is elmegyek potyautasként egy Ausztráliába tartó hajón. Vagy egy életem, egy halálom, vallomást teszek. A válasz egyértelmű volt: megyek Ausztráliába. Már ki is nyitottam a számat, hogy örökre elköszönjek. Csakhogy. Ehelyett azt mondtam: Azt akarom kérdezni, hogy leszel-e a feleségem? Az arca semmit nem árult el. De mégis. A szemében ugyanaz a fény gyulladt, mint amikor kivette a hegedűt a tokjából. Eltelt egy lassú perc. Vadul meredtünk egymásra. Majd gondolkozom, mondta végül, és visszamasírozott a házba. Hallottam, ahogy bevágódik az ajtó. Aztán egy pillanat múlva az E dalra tanított anyám első taktusait, Dvoráktól. Úgyhogy ha nem is mondott igent, ettől fogva tudtam, hogy van remény. ”