A nagymama sütije mindig különleges élmény.
Semmihez sem fogható, hiszen ez a „nagymama sütije”, ennél nincs jobb a világon.
Benne van számtalan év tapasztalata, az életszeretete, az unokák iránti rajongása, a szíve-lelke.
A nagymamának mindig volt egy receptje, amit még a déditől tanult. Nem könyvből vagy újságból, hanem félig fejből, félig elsárgult feljegyzésekből varázsolta elő a jól bevált, kipróbált recepteket.
Megnézte mi van a kamrában és történjék bármi, hét végén, ebéd után, mindig ott volt a sütemény az asztalon. Nem volt szó semmilyen titkos össze-tevőről, csak fáradtságot nem kímélve, mosolyogva szitálta a lisztet, verte fel a tojást és gyúrta a tésztát.
Ilyen egyszerű, kisujjában volt az egész, azt hiszem, nekünk háziasszonyoknak, édesanyáknak van még mit tanulnunk.
Sohasem felejtem el azokat az időket, még ma is a számban érzem a mézes sütemény, a pozsonyi patkó, a mákos kalács, az almás-húzott rétes és a békebeli túrógombóc ízét és az illatát.
Egyébként vasárnap a nagymama szerint csak egy tragédia történhetett: ha nem jött fel a piskóta…
