"… miért érzem szükségét annak, hogy immár a „túlsó partról” – ugyanis mikor e sorokat írom, betöltöttem a 78. évet – megírjam még ezt a vallomást? Valójában egyfajta „önmagam körüljárása” kíván ez lenni. Mivé lettem? Hogyan sáfárkodtam a Teremtőtől nyert adottságokkal, melyekkel el kell majd számolnom Előtte?
Sikerült-e Emberként (így, nagy E-vel!) megmaradni ebben a kusza és gyilkos világban? Egyáltalán lehetséges-e ezt megvalósítani? Vagy inkább arról van szó, hogy a túlélés nevében, abban az illúzióban ringatjuk magunkat: Mi, ugyebár, mindent megpróbáltunk…" „Nehéz önmagunkról és életünkről vallani. Bár évek óta készülök megírni életem történetét, évek óta készítem hozzá a jegyzeteket, gondolatokat, valahogy mégis mindmáig elodáztam a megírását.
E halogatásba tudat alatt az is belejátszott, hogy hirtelen felötlött bennem a kételkedés: ha már megírtam életem történetét, akkor mi marad még hátra. Hisz ez lesz az utolsó munkám! S ha már nem lesz mit megírnom, nem hull-e életem a semmibe? Aztán talán-talán még azt is felfedezném, hogy nincs már cél, tehát nincs már további értelme az életemnek…”
Nagy Olga (Nagyernye, 1921. január 2. – Sepsiszentgyörgy, 2006. november 2.) erdélyi magyar folklórkutató, etnológus. Marosvásárhelyi középiskolai évei után a református teológia hallgatója lett, majd férjhez ment és szült négy gyermeket. Közben szerezte meg a tanítónői oklevelet."
