„Van és nincs összefüggés. Nem igaz, hogy csak demokráciákban virágozhat az irodalom, a művészet, hogy totalitárius rendszerek börtönvilágában nem lehet remekműveket alkotni. Noha kellettek szabad országok, hogy Szolzsenyicin regényeit, Gulag krónikáját meg lehessen jelentetni. Másrészt bármennyire is demokratikus ország például Dánia vagy Kanada, bármennyire is irigylésre méltó ezeknek az államoknak a kulturális szintje, irodalmuk, művészetük nem bővelkedik mostanában világnagyságokkal. De ki tudhatja, nem éppen ezekben az országokban jelentkezik holnap egy új Tolsztoj, egy új Picasso.
Az sem igaz, hogy csak mélyen humanista, demokratikus, toleráns világnézet alapján lehet remekműveket alkotni. Picasso remekléseit nem befolyásolta, hogy a kommunista párt tagja volt. (Igaz, az FKP nem is akarta neki előírni, hogy mit és hogyan fessen.) A mi Szabó Lőrincünkről tudjuk, hogy egy időben rokonszenvezett a fasiszta diktatúrákkal, a férfi—nő kapcsolatról hangoztatott nézetei nemcsak napjaink feministáit késztette volna heves tiltakozásokra, még sem lehet kétségbe vonni, hogy kárhoztatható nézetei ellenére a modern magyar líra egyik legnagyobb alakja. Ezzel szemben hiába tisztánlátó filozófus, éles tollú publicista valaki, az még nem predesztinálja arra, hogy korszakalkotó regényeket tudjon írni.”
