Hésziodosz, az aszkrai pásztor költő egyszer a Helikón lejtőjén legeltette a nyáját, és egy ibolyásszínű forrás partján meglátta a táncoló Múzsákat. Az istennők megszólították a pásztort, megengedték, hogy leszakasszon egy friss babérágat, dalra tanították és elültették benne a költői elhivatottság isteni hangját. Magukról így beszéltek:
Szánkon tarka hazugság,
mind a valóra hasonlít,
tudjuk zengeni mégis a színigazat,
ha akarjuk.
Hésziodosz, a görög irodalom történetének időrendben második – hírnév és megbecsülés dolgában Homérosszal vetekedő – költője így mondja el költővé válásának történetét az Istenek születése bevezető soraiban. A szimbolikus jelenet egyben vallomás arról a felismerésről, hogy a költészet igazsága nem azonos a mindennapi valóság részletigazságaival; a valóra hasonlító „hazugságai” a lényeg „színigazának” kifejezői lehetnek.
