Az ember azt gondolja magáról: társas lény. Ezért aztán örökkön-örökké, megállás nélkül keresi-kutatja az élete párját. Lélektársát, duálját, lelki párját, az igazit, a nagy őt.
Mert magányos, mert egyedül van.
Mi magyarázza, hogy a sokaságból egy egész életen át csupán és kizárólag két ember feladata legyen egymást támogatni, boldogítani, anyagi, testi, érzelmi és intellektuális értelemben?
Mi magyarázza, hogy az összes többit ki kell zárnom?
A párkapcsolatok ezért igénylik a programfrissítést meghatározott időnként. Ha sikerül, ismét üdítővé válik az együttlét.
Ha nem, akkor jöhet az esetleges törlés, újabb verzió futtatása.
Nincs ebben semmi rendkívüli.
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!